Gondoltam, írok egy keveset - az néha több - az életemről, hogy Te kevesebbet hibázz. A Szeretetre rátalálni kevesebb hibával is lehet, sőt talán sokkal könnyebb. Meg azért is - így Karácsony táján -, hogy tudd akár Családos vagy, akár Egyedülálló, a legnagyszerűbb dolog az életben a Család és a Szeretet. Soha nem voltam magányos, egyedül sem vagyok az, azonban az egyedüllét a családon belül is megélhető, a jó társ talán megérzi és hagyja, ha elmélyülni kíván a párja.

Történetem lényege egy gondolat, a hozzá tartozó érzés és a mindezt kifejező négy szó: Soha ne add fel(!) a lehető legnehezebbet a világon, soha ne add fel a gyereked felneveléséért és Szeretetéért vívott küzdelmedet! Régebben így mondtam volna: Azonnal legyél képes a megújulásra, az új ötletre, lehetséges megoldásra. Szóval: soha ne add fel! Ma azt teszem hozzá: Figyelj.

Az ember téved, hibát hibára halmoz, melyek „elkövetésekor”, vagy inkább vélemény nélkül: cselekvésekor természetesen meg van győződve arról, hogy a világon a legjobbat és a legjobban teszi, hogy mindenkinek csakis kizárólag használ a tetteivel, érzéseivel és szavaival, pedig nem tesz mást, csak él a szabadságával. Szabadon és boldogan dönt a saját és családja szabadságáról – avagy rabságáról. Mert hát bár nagyon izgalmas borotvaélen táncolni, azonban ha nem figyelünk eléggé, máris áteshettünk a másik oldalra, aztán egy élet is kevés hozzá, hogy visszaevickéljünk.

Ezért hát minden érzékszerveddel figyeld azt a csodát mit – talán véletlenül, talán nem, de - rád bízott a Mindenség, hogy el ne szalaszd azt az egyetlen mondatot még mit elmondhatsz, az egyetlen érzést mit átadhatsz, hiszen sosem tudhatod egyrészt, hogy mikor melyik az, másrészt, hogy meddig adhatsz. És még figyelve sem lehetsz elég ügyes és bölcs, mert nem tudhatod azt sem, hogy mikor teszel jót és mikor nem.

Kétféle nevelés létezik talán, az engedő és a tiltó, na meg persze a kettő egyvelege, az tehát már három és egy kis káosz. Mit jelenthet mindez? Tiltó nevelés, talán ahhoz hasonlítható, amikor a forgalmi rendet szabályozó piros színű táblán az áll, hogy a jelzett utcába tilos biciklivel behajtanod (bicikli áthúzva), vagyis minden tilos! Engedő nevelés pedig talán ahhoz hasonlítható, amikor szintén ugyanezt a forgalmi rendet szabályozó tábla kék színűre van festve fehér nyilakkal és az áll rajta, hogy szabad az út, kivéve ha kerékpárral jössz (alatta áthúzott bicikli), vagyis minden szabad, kivéve egyet! Szóval ugyanaz és mégis más. Aztán kombinálhatod is, néha tiltasz és néha megengedsz: Kimondhatod, hogy nem engedsz és azt is, hogy mit engedsz, váltogathatod, kombinálhatod, közben erősen törheted a fejed, hogy éppen mikor mi a jó és a rossz, rá úgysem jössz, csak évek múlva láthatod, tapasztalhatod, nevezetesen azt, hogy nőtt-e közben szeretet a szívetekben, vagy sem? Igyekezhetsz, buzgólkodhatsz aztán majd megvilágosodik egyszer. Közben nem árt figyelni azt sem, ki az aki melletted van és ki az aki ellened. Mert hát ugye bár közhely számba megy, de a családodon kívül ki áll melletted? Ki figyel rád? Kevesen, ha egyáltalán van ilyen önzetlen barát(nő). Vélemény van, kritika van, cikizés és büntetés, megszólás és leszólás, kinézés és megnézés, Te csak mész az utadon mert hát mit tehetnél? Leszegett fejjel, szilárd alapokkal, melyek benned keltek életre, csak teszed és teszed. Esténként hátradőlsz, hogy Istenem mit rontottam megint el? Hogyan tegyem, hogy jobb legyen? Azonban egyet biztosan megtehetsz: beszélgethetsz közben rengeteget a gyerekeddel. Saját tapasztalatom szerint három-négy óra meghallgatásos beszélgetés után jött az egyetértés, és jöhetett egy jól elhelyezett mondat, aztán a nevetés és a feloldódott beszélgetés. Hát igen mindenért úgy látszik dolgozni kell.

Nekem a tiltás nem vált be, bár a módszer biztosan gyermekenként változtatható. Nem vagyunk egyformák szerencsére -, a gyermekeinktől miért is várnánk mást? Vannak érzékeny és még érzékenyebb gyerekek. Vannak a figyelők talán és vannak a cselekvők. Mindenki másképp érzékeny. Hogyan nevelhető a figyelő gyermek cselekedetre és a cselekvő gyermek figyelemre? A módszere talán mindennek a szeretet, az odafigyelés, a gondviselés, a törődés. Sokszor azt éreztem, hogy nem fér bele több az időmbe, hogy választanom kell, melyiket tegyem este? Gyötrődtem eleget azon, hogy vajon mi a jobb a gyerekemnek és mikor tehetem azt ami még nekem is fontos. Amikor nem láthatták rajtam az emberek, a munkatársaim a környezetem, hogy mennyire fáradt vagyok, hogy nem találom a helyem, ja hát és persze még teljesítenem is kellett, amikor segítség sehonnan sem érkezett, csak tettem és tettem, napközben mosolyogtam és este elmondhattam: Ez a nap is megvolt, Köszönöm Istenem!

Egyik napról a másikra éltünk. Ketten voltunk. Annyira kerestem, bármilyen segítséget. Igen így is lehet mondani. Talán ma már úgy fogalmaznék: kerestem Önmagamban és a Gyermekemben a Szeretetet. A nyugalmat. Az egyszerűt. A nagyszerűt. Az érzést, hogy két lábbal állunk a földön. Egyszóval amit mondani szeretnék, hogy ne add fel sosem! Ne add fel azt, hogy megtaláld magadban, a gyerekedben, a világodban a szeretetet. Nem számít mit mond a világ. Nem számít mit gondolnak rólad. Nem számít mit gondolnak a gyerekedről. Tedd a dolgodat szíved minden erejével. Ennyi amit megtehetsz.

Az ember az életében sokat hibázik. Te jó ég, nincs is annyi csillag az égen, amennyi szeretetlenség itt a Földön és ha nem jársz kelsz óvatosan a földtől sohasem juthattok az égig!

Mennyi próbálkozás, mennyi újrakezdés, mennyi fájdalom, felejtés és mennyi más egyéb érzés, melyek csak jöttek és támadtak és romboltak, Úristen hányszor elvesztünk, aztán jött a jó és a jobb, hányszor találtunk rád közben Istenem! Hát ezt elmondani, leírni is lehetetlen! Elvesztettünk aztán megtaláltunk, és hát közben Önmagunkra is rátaláltunk! Közben jöttek egymás után az iskolák, a nevelők, a barátok, a haverok, az ismerősök, a jóakarók és kevésbé jót akarók. De hát ezt ők sem tudhatták, hiszen nem csak én, a világ is eléggé öntudatlan volt. Egy kapaszkodót találtunk benne, kedvenc írónk egy Teljes Létező: A. J. Christian előadásait, előtte pedig a csendgyakorlatait. Ott volt néha a helyünk. Itt kéthetenként feltöltődhettünk. Persze jutott néha idő, pénz és energia színházra, voltak hétvégék mikor kipróbáltuk a dunai evezést és még annyi minden mást, aztán sétáltunk, ettünk, beszélgettünk és főztünk. Közben felnőttünk. Együtt. Én és a Gyermekem. Persze azt nem tudom, hogy közben ki kit nevelt? Mindenesetre a szeretet mindig és egyre jobban jelen volt, na hát és a jóízű nevetés! Melyet saját magunkon gyakoroltunk! Őszinte kritikusai voltunk a színfalak mögött magunknak. Egyre oldottabb és oldottabb lett körülöttünk a légkör és egyre tisztább a levegő!

Hibáztam talán, hogy a saját utam választottam. De hát a saját út mindenütt ott van... Mindenesetre nem tettünk meg mindent… elváltunk. Ha teheted, soha ne add fel a párod, gyermeked és gyermekeid szeretetéért folytatott küzdelmedet, tegyél meg a párodért és gyermekeidért mindent mit megtehetsz. Hibáztam azokkal az emberekkel szemben a társammal és a gyermekemmel, akiknek a legjobbat szerettem volna az egész világon! Tényleg fontosabb volt az elején egy-két tanfolyam plusz aztán egy államvizsga mint a család? Tényleg fontosabbak voltak az életembe betévedő emberek, miközben mindig a saját családomra vágytam? Miért nem tartottam meg mindkettőt? Miért követtem el ekkora hibát? Ha tudod, Te mindkettőt – vagy inkább Mindannyit - egyszerre Tedd! Hát én csak úgy felrúgtam a jó kis hétvégéket, a családi szombat és vasárnapokat egy saját út kedvéért? Melyen cipeltem végig az ártatlan gyermekemet? Magára hagytam az egészből mit sem értő társamat, a gyerekem másik szülőjét és persze ő is engem, majdnem bennünket… Akikkel hármasban együtt élhettük csak át, azóta se máshol és másokkal azt a bizonyos nyugodt, kerek itthoni légkört, ahol és amiben meg lehetett pihenni, ahol jól lehetett lenni. Annyira kerestem, mielőtt összeházasodtunk. És amikor megtaláltam a nekem megfelelőt, miért nem vigyáztam rá? Ránk? Miért éreztem olyan nagyon, hogy egyedül vagyok? Miért vártam több és több szeretetet? Miért nem találtam a páromban megértésre? Miért nem vett le több terhet a vállamról és miért nem támogatta a lelkesedéseimet? Ma már tudom egyrészt, talán…több volt benne a félelem, mint bennem. A félelem, amely mindent tönkre tesz. A félelem, a birtokviszony, vagy birtoktudat, ilyesmi. Én ugyanis, mikor összeházasodtunk, nem tulajdonost kerestem magamnak. Sőt örültem végre az önállóságomnak, örültem az életnek. Az én bizalmam felé, valahogy természetesebb volt, mint az övé felém. Nem azt mondom, néha feltettem én is a bárgyú, de kedves kérdéseimet, de aztán mikor megnyugtatott, mentem tovább. Én is megnyugtattam, azonban nem tetszett neki soha semmi. Aztán veszekedtünk, aztán azt sem, csak szomorkodtam, aztán elegünk lett egymásból… Alapvetően azt gondolom neki kellett volna felém fordulnia, hiszen én többet tettem a közös ügyekért, mint család, háztartás, a gyermek ügyei, stb. De lehet, hogy mindenki ezt gondolja… Aztán senki sem mozdult meg a kapcsolatért.... Aztán hoztunk egy világosabbnak látszó döntést. Azonban minden döntés rossz…. És tudod miért? Mert a múltra épít. A már nem létező halott dolgokra, nem a valóságos pillanatokra, amelyek már szintén a múlt, amikor kimondtad, leírtad, vagy megélted. A döntés meg sem adja az esélyt a Változásnak. Lehet, hogy őszintének lenni sokkal nehezebb, mert bátorság is kell hozzá - míg a döntéshez csak félelem -, azonban ha az őszinteségünk közben figyeljük magunkat és a társunkat még az is előfordulhat, hogy kiderül felettünk az ég. De tényleg, mit veszíthetünk? A sok rosszat… Próbáld ki… A mai „lényemmel” már türelmesebb lennék, kivárnám, míg majd csak lesz több közös programunk, kivárnám míg együtt vásárolunk, elmondanám szerintem amire a gyereknek és egy családnak „szüksége” van, tudnám, hogy mit jelent az ember számára az „elég”, kivárnám, míg mindenre szakít időt…stb. Megérteném, hogy soha nem ér rá. Nem oldanám meg feltétlenül egyedül. Ügyesebben szerveznék. Kevesebbet, sőt egyáltalán nem haragudnék. A harag egy felesleges érzelem. Megértőbb lennék. Megvárnám hozzá a másikat. Csendben és türelemmel. Arról nem is beszélve, hogy talán nekem is meg kellene értenem amit mond, nem csak pánikhangulattal a hiányt élni és ekkor talán észrevenném, hogy ugyanazt akarja amit én – egy cseppel sem kevesebbet – csak másképp…

Az ember a gyermekének - szerelmének - tálcán szeretné odaadni a lelkét, a Mindent…, ha ez nálad is így van, javaslom ne vedd el tőle a másik szülőt, az apát, az anyát, a társat, vagyis a Mindent…. Ne jussatok el idáig, ha illetek egymáshoz és akkor sem, ha közös gyermeketek van.

Aztán…Egyedül egyáltalán nem ment. Mert hogy a család, az minimum két fős, de inkább több(!) fős vállalkozás. Jöttek a tévedéseim, a felelőtlenségeim, jöttek az iskolaváltoztatások és a megoldhatatlannak látszó egyre sokasodó problémák. Közben egyre csak a belső békémet kerestem. Ma már így mondanám: Kerestem a Szeretetet, a Tudatosságot…És hát aki keres az szerinted talál? Nem feltétlenül, mert annak rögeszméjévé válik, válhat a keresés. Kerestem és kerestem, gondolkoztam és olvastam és figyeltem stb. Kerestem a saját helyünket a világban. Őrült tempóban, és közben egyre csak figyeltem, hogy is működhet a Szeretet? Nem vettem észre, hogy a keresésem közben, majdnem elvesztettem valamit. A legfontosabbat. A gyerekemet és önmagamat. Többször álltunk a szakadék szélén, többször mint elégszer. Mit kerestem? A szellemi teljességet? Család nélkül? Család nélküli szellemi teljesség az milyen? Lehetséges-e egyáltalán? Mit jelent ez a szó Család? Fizikai jelentése van, vagy szellemi is, vagy mindkettő és melyik a fontos és hogyan lehet megélni Mindent? Kifelé és befelé. Család szó mindenképpen Szeretetet jelent. Az férhet bele fizikailag és lelkileg aki Szeret. Talán. A többieket meg kell tanítani. De mi van ha nem akarnak tanulni? Joguk van hozzá. Egy felnőttnek legalábbis joga van, és nem biztos, hogy egyszer nem adod fel. Hát ha rám hallgatsz és „csak” önző a másik, ha megteheted, ne add fel. Miért nem tudtam mindezt szabadidőmben megtenni? Hiszen a válásom után még kevesebb időm jutott saját magamra! Mekkorát tévedtem! Járhattam volna ugyanúgy suliba, megtalálhattam volna ugyanezt az utat! Miért éreztem vajon hogy nem vagyok szabad? Hol hibáztam el? Talán a gyors tempónál, a felelőtlen döntésnél. Van amikor csak szeretni kell és tenni a dolgokat mikor van rá módunk magunk körül. Aztán úgyis beindulnak. Egyszóval szerintem, ha teheted, maradj a családoddal és mellette szépen építgesd önmagad (is). Ennyi. De vajon meddig lehet a másik embert is elfogadni és látni, hogy egy csipetnyit sem változik? Vagy túl lassan változik? Ha ott a jelenléted és a törődésed, egyre nagyobb szeretetet élhettek meg együtt is és külön is önmagatokban is. Befelé is és kifelé is. Mindegy, hogy Férfi vagy Nő vagy. Ember légy. Mert aminek értelme van ezen a világon, az nem más, mint a Szeretet… Nevezheted bárhogyan, keresheted bármerre, a lényeg, hogy úgyis mindannyian ezt keressük, akkor meg hát inkább nézzünk önmagunkba, keresned sem kell, inkább találnod…Ennyi az egész…Ott van Benned a Szeretet!

Minél több embert szeretnek a gyermekeink a tágabb családban, ha van ilyen nektek, annál több szeretet nő a szívében, melynek örülni kell és amely természetesen egyre több éltető erő és biztonságot adó energia. A gyermekeinkben nyugodtan bízhatunk, ők el tudják dönteni, hogy kivel töltik el szívesen a szabadidejüket. Tudják, hogy ki figyel rájuk, ki szereti őket. A család, azt hiszem tulajdonképpen egy kis társadalom, ha ott kiigazodsz és elfogadod őket és ezt látja a gyermeked is, a társadalmi beilleszkedése is sokkal könnyebb lesz. Az egyik legjobb érzés az elfogadás, mert nincs benne irigység, harag, ítélkezés, vélemény. Ami benne van, az kizárólag te és a másik.

Szóval, valahogyan úgy kellene élni, mint az egymásba kapcsolódó olimpiai karikák. Így képzeld el, csak mondjuk a szülő(anya, apa)- gyermek kapcsolatban, a nagy körben van a kiskör és ahogyan nő a gyerek, lesz belőle egy olimpiai karika kapcsolódás. De mindez sajnos nem elég. Mellette szerintem ott kellene lennie – nem kisebb körnek a nagyobb körben! -, hanem Egyforma méretű két olimpiai karika kapcsolódásának is, mint apa-anya és hát a gyermek és gyermekek ott bennük egészen a függetlenségig, ahol és amikor az olimpiai kapcsolódás már csak lelki kapcsolódást jelenti és a Szeretetet. Közben pedig egy aktív, jó érzésű változást, melyet a család tagjai kifelé a külvilág felé is megélnek (legyen az tanfolyam, torna, tánc, bármi) és befelé egymás felé is (még a karikáknak is jó, ha összebújnak) attól függően, hogy ki mit szeretne, kinek éppen melyik családtagra és tevékenységre van igénye és mennyire. Egy kellemes hullámzás, egy spontán változás, melybe kívülről mindenki hozza az újabbnál újabb ingereket, információkat, tapasztalatokat, változásokat és az életet és megújulást adó kint megélt új energiát, melyet egymást szeretve, és tisztelve mindannyian örömmel fogadnak. Hiszen, amennyiben tényleg szeretjük a másikat, a párunkat, akkor az örömével a mi örömünk is nő, az olimpiai karika kapcsolódásunkkal mindannyian részesei leszünk az örömének. Ezért hát, ha szeretjük magunkat, nagyon-nagyon szeretjük a párunkat, a gyermekünket és gyermekeinket. Mert miért is akarnánk rosszat magunknak? Minden szeretettel elindított pillanatunk megsokszorozva tér vissza hozzánk. Érted? Hozzánk. A figyelemmel önmagunkra és a családunkra hamarabb megtalálhatjuk a Szeretetet, mint a kereséssel. Ezt biztosan állíthatom…Hiszen ott van, akkor meg minek keresni húsz évig, vagy még tovább? Hiszen ott van! Tényleg azt gondoljátok, hogy valamit el kell, vagy majdnem el kell veszíteni ahhoz, hogy értékelni tudjuk, hogy van? Hogy küzdeni kell a Szeretetért, azért ami a legtermészetesebb érzés a világon? Szerintem figyeljük inkább a Szeretetet, bízzunk benne és vigyázzunk rá, élvezzük a hullámzását, a spontaneitását, a bizonytalanságát, a szelídségét és olyan-amilyenségét. Nem érdemes keresni a fájdalmat, a magányt, inkább helyette éljük a Figyelmet és máris Önmagunk vagyunk. A Figyelő Ember. A Szeretet Energia.

Abban a kapcsolatban ahol nem egyforma szeretettel veszik ki a részüket a felek, hogyan is lehetne egyensúly? Hogyan is élhetne benne örömmel a Szeretet? Melynek megtestesülései mi vagyunk? Hiszen a kapcsolathoz minimum két ember kell. Ettől kapcsolat. Nem azt gondolom, hogy patikamérlegen kell méricskélni az adok-kapok dolgokat. De hát jót tesz, ha nagyjából az otthoni egymással törődést közös nevezőre – Szeretet –  tudjuk hozni. Mit értek ezalatt? Bármit. Ez az érzés átélhető, így nehézsége ellenére kiigazodni is könnyű rajta.

Házasság: hát igen, mit is jelenthet? A jó házasság mit jelenthet? Együtt Változást. Egy jó közösséget, melyben nagyjából ismered a másikat. Tehát Ismerősök vagytok! Nincs birtokviszony, fulladás, elnyomás és kedvetlenség. Nincs. És tudod miért? Mert a másik ember a párod, nem a birtokod. Attól, hogy esetleg veled él, mert még szeret, vagy attól, hogy véletlenül kimondta az igent, még nem a tulajdonod. Nem a birtokod. Nem Te vagy. Nem azt kell tennie, amit (te) mondasz, nem azt kell csinálnia amit (te) akarsz. Még akkor sem, ha gyermekeitek vannak. Persze, ha megismered, Te lehetsz Ő, és Ő lehet Te, aztán Változhattok együtt (ha már az együtt változást választottátok), azonban akkor is mások a fizikai határotok, a testetek, mellyel minden nap elindultok egy kis energia-szerzésre a külvilágba, amit aztán hazavisztek, hogy mindketten és mindannyian boldogabbak legyetek. A Szeretet azt is jelenti, hogy elfogadni, tisztelni és ismerni, megpróbálni ismerni a másikat! Megbízni benne, megbízni a szeretetében továbbra is. Hiszen ő az akit megszerettél, ráadásul akkor, amikor még teljesen önmaga volt, akiben bíztál, akivel élni akartál és ő az aki téged is megszeretett, bízott benned és veled akart élni. Ő és Te vagytok azok az érdekes emberek még mindig. Pont ezt az érdekességet ne akard elvenni tőle soha. Az a neve: Szabadság. Egy másik ember. Ne felejtsd el: Ember. Nem csak Nő és Férfi. Hanem - mögötte, előtte, felette, benne ott van az - Ember. Milyen légkörben tud élni a Szeretet? Szabadságban. Bizalomban. Mert az élet és ez az anyagi világ nem feltétlenül habos torta. Ha el is fárad néha, újra és újra feléled. Mármint a Szeretet. Főleg, ha mindenki azt (is) csinálhatja amit szeret! De tényleg, ez nem olyan bonyolult. Aztán már annyira él - mármint a Szeretet bennünk -, hogy természetes a másik ember célja is és önmagunk célja is és a gyermekünk és gyermekeink célja is. A két karika kapcsolódása jelzi, hogy mindkét fél folyamatosan változik…de mivel kapcsolódnak – látják, érzik egymás mellett -, így megélik a másik ember Szeretetével annak változását is (oda-vissza) ezért mindegyikük változásával változik mindkét fél. Ha ismerem, akkor talán mondhatom, hogy szeretem! Nem mondhatom talán soha, hogy megismertem, mert mire mondanám, már megint változott egy picit, de vele együtt én is, hiszen a szeretetünkben közös minden. Ezért egyrészt a világra, másrészt önmagukra, egyre nyitottabbak lesznek és egyre jobb csapattá is válnak. Igazi közösséggé. Ebben az együtt változó közösségben jó helye lehet a gyermeknek. Érdekes rajzokat rajzolgattam a család és a külvilág kapcsolatáról.

A nehézségeink ellenére a leglényegesebb dolognak tartom az életemben, hogy a Gyermekem és a másik szülője szeretik egymást és jó kapcsolatban vannak. Megosztják egymással a gondolataikat a saját életükről, egymásról, a világról. Talán elmondhatom, hogy sikerült megtartani őket egymásnak (is), sikerült óvni és ápolni és növelni a szeretetet, amely bennük Van, önmaguk felé, egymás felé és a világ felé. Ma már úgyis mondhatom, hogy kibővítettük egy újabb fizikai helyszínnel a Család fogalmát, sőt újabb személyekkel, azonban ez elég fájdalmas volt.  Azt is gondolom, hogy nem feltétlenül volt „szükség” erre. Plusz százmilliószor nehezebb volt közben megtartani és keresni a szeretetet, mely eredendően mi vagyunk, ezért hát a hosszú út? Melynek során elveszhettünk volna, vagy áteshettünk volna mindannyian a másik oldalra? Nem volt egyszerű a küzdelem önmagunkért, a gyermekünkért és a másik szülőért, a szeretetért. A Szeretetért. A létezés értelméért...

A gondolataim vége, hogy mindnyájan egy végeláthatatlanul sok-sok összekapcsolódó olimpiai karika vagyunk, melynek neve Szeretet és amelynek rajza hasonlít a  mostani buborékos Milka csoki reklámhoz…Hiszen, ha Otthon rátaláltál a Szeretetre Önmagadban és a Párodban és a Gyermekedben, a Gyermekeidben, akkor vár a Nagyvilág. És itt jön be a Milka csoki reklám és ahol mindnyájan ott vagyunk, mert megtanultunk Szeretni és egymást is megtanítottuk Szeretni…Mindnyájan lettünk egy nagy Család…

A Szeretet a Létezés, az Energia. Nincs más. Igen ám, de ha öntudatlanok maradunk és nem Figyelünk, akkor nem vesszük észre magunkban is a Szeretetet. Mert esetleg nem ugyanaz Szeretetben (akár a szülői házban) élni, mint magunkban is rátalálni. Azonban a Tudatosodással, melynek technikája, módszertana a Figyelem, rátalálhatsz Önmagadra, Önmagadban a Szeretetre, aztán adhatod ugyanezt a Szeretetet a Családodnak, Gyermekednek, Párodnak – hiszen erről szól az egész létezés! -, hogy Ők is könnyebben megtalálják Önmagukban és a Világban és így aztán ha mindenki rátalál a Szeretetre, a Világra, a Földre, ha minden és mindenki helyébe bele tudjuk élni Szeretettel Önmagunkat, akkor sokkal biztonságosabb élet lesz itt a Földön. Ez nem mese. Ez Valóság lehet.

Ha a másik ember pl. az utcán rossz hozzád, jusson eszedbe, hogy öntudatlan, így nem feltétlenül fogja elrontani a napodat, nem feltétlenül válaszolsz vissza gorombán, mert egyszerűen megérted. Jó, nyilván nem tartod oda a másik arcodat is (jelképesen mondva), de azt megteheted önmagadért, a lelki békédért, hogy próbálod magadban megérteni esetleg nyugodtan válaszolni. Ez már kifelé is, a családon kívülre küldött szeretet. Ezzel nem terjeszted a világban a rosszabb energiát, aztán elindulsz a változás útján…

Boldog, Békés Karácsonyt, Kerek Világot, Szép Ünnepet kívánok Mindenkinek!

 Budapest, 2013. november

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Boldog Karácsonyt...
Boldog Karácsonyt... - © 2008 - 2024 - sokszeretettel.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat